Debrecenben, a Nagytemplom szomszédságában a Múzeum utca sarkán található az egyháztörténeti jelentőségű Líciumfa, amely egy fává nőtt ördögcérnabokor, ez teszi botanikai ritkasággá.
A líciumfa (latinul Lycium barbarum, magyarul közönséges ördögcérna vagy goji bogyó) egy Ázsiából származó növény, amelyet a 16. században hoztak Európába, és később Debrecenben is elterjedt. A debreceni líciumfa azonban nem csupán botanikai értelemben jelentős, hanem kulturális és történelmi szimbólumként is, amely a Debreceni Református Kollégiumhoz kötődik. A hagyomány szerint a kollégium kertjében ültetett líciumfák a református oktatás és a város szellemi életének jelképei lettek.
A Líciumfa legendája
(forrás: http://debrecen.varosom.hu/latnivalok/egyeb/Liciumfa.html)
A közel 200 éves fához tartozik egy igen érdekes história, ami úgy hangzik, hogy mikor a nagyváradi püspök elküldte Debrecenbe Ambrosius kanonokot, hogy térítse vissza a Tiszántúlra is elkerült reformáció híveit, Bálint pappal nem tudott szót érteni. A legenda szerint a Líciumfa helyén folytatott vitát Bálint pap és Ambrosius mester, aki a vita közepett egy útszéli líciumbokorról letépett egy ágat és azt a kezében tartva azt hangoztatta, hogy Kálvin tanaiból sohasem lesz vallás. A kanonok földbe szúrta az ágat és így szólott: „Akkor lesz valami az új hitből, amikor ez a földbe szúrt lícium fává nő!” Mire Bálint pap a következő választ adta: „Akkor fa lészen”. A kis ágacska később cserjévé, majd fává nőtt, ágaival befonta a lelkészlak vasrácsos ablakát, így szimbolizálta a reformáció megszilárdulását is.
Bálint papnak se a születési, se a halálozási időpontja nem maradt fenn, csak annyi ismeretes róla, hogy az 1500-as években élt, és 1536-ban Pápáról hozta magával Debrecen akkori földesura, Török Bálint (1527–1618). Bálint papot tartják Debrecen első reformátorának.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata – Varga József: Kálvin téri ördögcérna (Debrecen Város természeti emlékei
Méliusz 1558-ban tért haza, és elvállalta Debrecenben a lelkészi hivatalt, amelyet Szegedi Kis István ajánlásával szerzett meg. Ekkortól kezdődött debreceni korszaka, ami alatt Debrecent a magyar reformáció egyházkormányzati és szellemi irányító központjává emelte. Méliusz a kálvinizmust magyar vallássá kívánta tenni és Kálvint tartotta követendő mintaképnek.
Méliusz Juhász Péter például ilyen puritan butaságokat is mondott:
Az Antikrisztus táncoltató miséjéhez alkalmazott hangszereket pedig, a képekkel együtt kihányjuk, mivel azoknak semmi hasznok nincsen az egyházban, sőt jelei és alkalmai a bálványozásnak.
1561 végétől haláláig debreceni református püspök volt. 1561-ben befogadta Debrecenbe a jeles vándornyomdászt, Huszár Gált, akinek hátrahagyott felszereléséből állandósult a mindmáig létező városi (ma: Alföldi) nyomda.
Debrecenben azt a parókiát, amelyben Méliusz Juhász Péter lakott a 16. században, és amelyben Huszár Gál nyomdája is működött, 1740 körül lebontották. A Méliusz-ház helyére 1764-ben Szilágyi Sámuel püspök számára építették azt a lakást, amelynek kiskertjében nőtt az ördögcérnabokor, és idővel a ház ablakának késő barokk stílusú, Alsómecenzéfett, Ludwig Jakab műhelyében készített vasrácsaira fonódott.
A 16. századi Méliusz házat 1740 körül lebontották, a helyére épült egyházi épület ablakának vasrácsaira fonódott a lícium, amikor a századfordulón az építményt lebontották, a késő-barokk stílusú ablakrácsot a Líciumfával együtt meghagyták. A legenda egy hagyomány, melynek igazából nincsen hiteles történeti alapja, de nagyon jól hangzik.
(forrás: http://debrecen.varosom.hu/latnivalok/egyeb/Liciumfa.html)
Debreczeni Képes Kalendáriom – fulltext.lib.unideb.hu
Tény az, hogy a papi lakás, melynek ablakát beárnyékozta, 1764-ben épült Szilágyi Sámuel püspök számára, a Méliusz által lakott plébánia helyén. Az ablak előtt kiskert volt és ebben nőtt a licium.
A 20. század fordulóján ezt az épületet is lebontották – helyén épült meg 1912-ben a püspöki palota, amit jelenleg lakóépületként használnak –, de a vasrácsot és a ráfonódott líciumfát meghagyták.
1939-ben a fa köré ellipszis alakban 22 cm magas műkőkerítést épített vitéz Poroszlai János szobrász, ennek azonban ma már nincs nyoma. A Déri Múzeum épületének homlokzatát díszítő empire kagylódíszek, a város címere, az angyalos és címeres műkompozíciók egyébként szinten Poroszlai János munkái.
Az 1956-os forradalom idején, november 4. hajnalán a fiatal Mata János – aki akkor a debreceni egyetem hallgatója volt – és édesanyja szemtanúja volt, hogy az a szovjet harckocsi, amelyik egy sorozatot eresztett a Posta átjáró múzeum felőli oldalára, majdnem kidöntötte a líciumfát: a tank ugyan próbálta kikerülni, de fordulásakor a hátsó sarkával elérte és behorpasztotta az ablakrácsot, a rajta levő zománctáblát, és a fát is kissé elferdítette.
…amelyben legnevezetesebb, hogy a kisdiák fölfedezi Debrecen egyetlen évszázados történelmi emlékét, amely nem várrom, nem palota, nem márvány és nem érc, hanem egy háromszáz éves gizgaz bokor egy ház ablaka alatt.
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
A líciumfához helyezett szövegtáblán az alábbi olvasható:
Ennek a fává nőtt iszalagnak a neve Lycium halimifolium, amint a magyar mondja: “ördögcérna” vagy “semfűsemfa”. Ebben a növésben természeti ritkaság. A debreceni hagyomány szerint a reformáció lánglelkű apostola, Bálint pap vitázott egy Ambrosius nevű katolikus pappal. A vita hevében Ambrosius letört egy líciumgallyat, és kacagva leszúrta a földbe, mondva: “Akkor lesz ebből a vallásból valami, amikor ez fává nő!” És csakugyan fa lett belőle. A református vallás is Debrecenben lett a legvirágzóbb. A papi lakás, melynek ablakát beárnyékolta, 1764-ben épült Szilágyi Sámuel püspök számára, a Méliusz által lakott plébánia helyén. Az ablak előtt kiskert volt és abban nőtt a lícium.
Linkek:
Retrospektiv Debrecen 